UTOLSÓ KÖZÖS SZAVAINK


Vértelen ajkait többé nem hagyja el szó
Néhány keserű átok volt az utolsó,
Mit az úton elindulva suttogott felénk.
S azok szúrós indaként kapaszkodnak belénk.
Átadva utolsó napjainak minden kínjait,
Felégetve maguk mögött a józanság hídjait,
Lemeztelenítve minden emberségünkből
A zsigereinkből már csupán gyalázat dől.
Leokádva magunkról a csontot és a húst,
Hogy kiszabadítsuk a régen elfeledett túszt,
Az állati ösztönt, amit soká rejtegettünk benn,
Hogy az ember dicsősége ragyoghasson fenn.
Hazug ábrándokra alapozva egy szent célért,
Mit sok lelki rabszolga éppen, hogy még ért.
Ezért emel bálványokat vérből és sárból,
S mormolja imádságát, lett légyen is bárhol.
Most kiszabadult, könnyedén suhant át a tájon,
Egyre távolabbra, hogy minél jobban fájjon.
Önmagunk által meggyalázva és elfeledve
Állunk csak bambán, varázsigéket rebegve,
Mintha bármit is segítene ilyenkor a szó,
Még akkor is, ha ez lesz majd az utolsó.
/Ben Garay: A varázsló átka/



ELŐSZÓ


Készülök már egy ideje az írásra. Azonban eddig sem elégséges időm, sem pedig megfelelő motivációm nem volt rá. Végül csak addig piszkált belül, addig sejlett fel elkalandozó gondolataimban, hogy kiprovokálta, gerjesztette bennem a kényszert, mint a szúnyogcsípés viszketegsége kiváltja a vakarást.
Miért nem értjük meg egymást? Miért értelmezünk különbözőképpen egyetlen szöveget, vagy cselekményt? Egyáltalán miért akarunk értelmet keresni mindenben, ami körülvesz minket, ami befolyásolja az életünket valamilyen módon. Akár eltűrhetnénk, hogy bizonyos dolgok csak úgy megtörténjenek, és csupán a folyamat végén, annak reánk gyakorolt hatásáról tennénk megjegyzéseket. Hiszen a legtöbb dolog akkor is megtörténik velünk, ha nem akarjuk, nem vagyunk rá befolyással. A minket érő összes külső behatással képtelenség lenne egyetlen gondolatmenetben foglalkozni. Naponta száz, meg száz, különböző formában felbukkanó jelenség van ránk hatással, amely hatások működési mechanizmusának egyenkénti visszafejtésére csak egy nagyon sokáig élő, a dekonstrukcióra erősen hajlamos lénynek volna lehetősége. Mi, emberek erre alkalmatlanok vagyunk. Pontosan ezért csupán egyetlen, minket befolyásoló hatást szeretnék jobban megérteni, lecsupaszítani amennyire elmém engedi, és az ember és társadalom közötti kölcsönhatás által létrehozott vibráló térben megtalálni azt a pontot, ahová biztonsággal helyzethetem. Bevallom, olyan feladatnak tűnik számomra, amelynek elvégzéséhez külső segítség igénybevétele ajánlatos volna. Lophatnék hasznos gondolatokat halott emberektől és élőktől egyaránt, de nem biztos, hogy a közös feltáró munka közelebb vinne a végső célhoz, önmagam megértéséhez. Megértéséhez annak, miért és miként befolyásolnak a kívülről jövő hatások, és mindez miért izgat engem ennyire. Nem vagyok biztos benne, hogy akár Derrida, vagy Nietzsche képes lenne az én és az engem körülvevő tér viszonyát meghatározni. Aligha érezhetnek helyettem fájdalmat, örömet, láthatnának színeket és ízlelhetnének ízeket. Nem beszélve arról, hogy aligha mondhatnák meg, mindezen érzetek milyen emberré formálnak.
Arról szeretnék írni, hogyan lássuk a szépet, és hogyan érezzük a jóságot. Hogyan érjünk fel a magasabb erkölcsiség szintjére, amely szint elérése minden időben és térben célja volt az embernek. Az elvont cél eléréshez meg kell tanulnunk megérteni a minket körülvevő világot, de legfőképpen egymást. Az ember és ember közötti kapcsolat alapjait kell egyformán értelmeznünk, mivel egyetlen ember, vagy több, de egymástól elszigetelt jelenségként való felsőbb erkölcsi szintre emelkedése nem biztosítja az emberi faj fennmaradását. Innentől kezdve Nietzsche már nem is segítene fáradságos munkámban, mivel szerinte a morál nem segít fenntartani az emberiséget. Persze, Ő már az egyén és az emberiség egészének kölcsönhatásában sem hisz igazán. Meglehetősen izgága fickó.
Nem tudom, végül megtalálom-e a választ a kérdéseimre. Valószínűbb, hogy minél többet töprengek, annál több lesz a kérdés, és egyre kevesebb a válasz. Azért mégis érdemes megpróbálni, mert nem szeretném állandóan vakargatni ezt a szúnyogcsípést.


LÉTEZIK-E AZ EGYETLEN IGAZSÁG?

Szeretném, ha létezne, ha bármilyen kérdésre lenne egyetlen helyes válasz, és a többivel foglalkoznunk sem kellene. Elvégre én sem vagyok más, mint a többi ember, én magam is rendet és kiszámíthatóságot várok el a világtól, amely körülvesz. Elvárnám, hogy minden fekete és fehér legyen, egyértelműen különíthessük el a jót a rossztól, csúnyát a széptől. Csakhogy az ember és az őt körülvevő tér interakciójának, az emberi viselkedésnek különféle jelentésszintjei vannak. Be kell látnunk, az egyetlen igazság dogmája olyan, mint amikor azt mondtuk, hogy a Föld lapos. Nem vizsgálhatjuk viselkedésünknek csupán egyetlen szintjét, ha annak több is van. Minden szintet alaposan be kell járnunk, az ottani ízeket és szagokat magunkba kell szívnunk, míg végül az illat és íz kavalkád hatása alatt elbódulunk. Elbódulunk, mivel elménk nem képes rövid idő alatt a különböző jelentésszintek interpretálásában olyan stádiumig eljutni, ahol megnevezhető lenne egyetlen olyan eleme a szint valóságának, ami ugyanazt jelenti nekem és más személyeknek. Talán, ha az öröklét állna rendelkezésemre, akkor sem találnám meg az egyetlen közös elemét az emberi viselkedés valamely és valamennyi jelentésszintjének. Ezért mondják:

AZ EMBER AZ ÖNMAGA ÁLTAL LÉTREHOZOTT JELENTÉSEK HÁLÓJÁNAK FOGLYA

Érdemes kitérni arra, miként jelennek meg mindennapjainkban az emberi viselkedés jelentésszintjei. Sokunkat foglalkoztató napi téma, hogy lehet-e szembe menni egy jogerős bírói ítélettel, ha annak igazságossága, a jogrendhez való viszonya kétséges, és a szélesebb társadalmi érdekeket sem szolgálja. Mielőtt ebbe belemennénk, fogalmazzuk meg, hogy mi a jog, jogrend. Leginkább úgy artikulálhatjuk, mint társadalmi elvárást, amely a hatalmat gyakorlók felé nyilvánul meg a társadalmi morál védelmére. Ahogy már említettem, mindannyian rendet és kiszámíthatóságot várunk el a világtól, amelyben élünk. Elvárásaink egyes elemeit képesek vagyunk megnevezni, és azokat hasznosságuk, hatásosságuk alapján rangsorolni, vagyis értékrendet felállítani. A többségi társadalom egyeztetett értékrendjének egyes elemeiből épül fel a morál, egy olyan szellemi termék, amely visszahat megalkotóira, az emberekre. Az egyes ember igyekszik a társadalommal való interakcióban olyan attitűdöt megjeleníteni, amelyik morálisan elfogadható a társadalom számára. A többségi társadalom értékrendjének védelme a jog, azaz a jogrend, amely szabályokat, kötelességeket és jogosultságokat bocsát rendelkezésünkre a társadalmilag helyes attitűd kialakítására. A jogok, a jogrend forrása tehát az ember. Az embernek az igazságossághoz, a helyeshez, a jóhoz való szűnni nem akaró ragaszkodása. A társadalom differenciálódása azonban elhozhat olyan időket, amikor az értékrendünkben maradandó változások következnek be. Amennyiben a jogrend a társadalmat alkotó emberek értékrendjében beálló maradandó változásokat nem veszi figyelembe, akkor konfliktusokat hoz létre. A konfliktushelyzetek feloldása sosem érhető el kibeszéléssel, amely a gőz kieresztését szolgálja, mert ettől a probléma forrása még megmarad.
Ilyen súlyos problémaforrás nálunk az Alkotmányunk, a 1949. évi XX. törvény. Ez az Alkotmány morális szempontból régóta fenntarthatatlan, hiszen egy népirtó diktatúra hozta létre. Annak fércelése, toldozgatása nehogy javítana rajta, hanem inkább ront. Megtámogatása egy felállított Alkotmány Bírósággal szintén nem erősíti, hanem gyengíti a szellemi erőt, amely egy nép alkotmányában kell, hogy lakozzon. Az Alkotmány akkor sem ér sokat, ha a benne megfogalmazott alapelveket a jogalkotó nem garantálja jogszabályi szinten. Márpedig egyetlen jogszabály sem mondja meg, mit jelent az emberi méltósághoz való jog, és azzal hogyan élhetünk, illetve kik és miként NEM vonhatják el ezt a jogunkat.
A magyar társadalom húsz éve nagy változást élt meg. Értékrendünk visszavonhatatlanul megváltozott, ám a jogrendünk ehhez nem igazodik. Ezért történhetett meg, hogy dr. Bárándy György, neves ügyvéd, korábbi igazságügy miniszter és rettegő zsidó a Magyar Gárda körüli mizéria kapcsán olyan jogi érvelést fogalmazott meg, amely szerint a Jobbik Magyarországért Mozgalom Pártot joggal való visszaélés miatt fel kellene oszlatni. Indoklásának alapja az a tény volt, amely szerint a jogerős és végrehajtandó bírói ítélet ellenére a Jobbik egy utcai demonstráción újjászervezte a Magyar Gárda Mozgalmat. Bárándy Györgynek igaza van, amikor ezt a gyülekezési joggal való visszaélésként értelmezi. (Igaz, az EÜ miniszter sem hajtja végre a jogerős bírósági ítéletet, az meg nem aggasztja Bárándyt.) Azonban azt már megtanultuk, hogy az emberi viselkedésnek különféle jelentésszintjei vannak. Azt is tudjuk, hogy a jogrend a többségi társadalom elvárása a jogalkotó felé a morál, az értékrend védelme érdekében. Ráadásul a rendhez és kiszámíthatósághoz való oldhatatlan vonzódásunknak van egy hétköznapi manifesztuma, amelyet az Alkotmány úgyszintén védelemmel lát el. Ez az élethez, a testi épségünkhöz, a szabadságunkhoz való jog. Amikor ez a jogunk gyakorta csorbul, és ez fájdalmas számunkra, joggal kérjük számon a hatalmat gyakorlókon, hogy legyenek oltalmunkra. Magyarországon az igazságszolgáltatás nevű szervezet hivatott biztosítani az elvárt oltalmat. Amint azt tudjuk, feladatkörének ellátását elégtelenül végzi. Ennek hatására a vidéki magyar társadalom igényük kielégítetlensége végett szokatlan, de csöppet sem elítélendő módot választott önmaga és értékrendje védelmére. Igénye érvényesítésének módja mellett tanulságot tett a képviseleti demokrácia adta első lehetőség alkalmával. Ez itt, kérem tisztelettel, az emberi viselkedés mélyebb jelentésszintje, amely felülírja Bárándy ügyvédúr vélelmét a kérdést illetően. Mivel a Gárda léte kétségtelenül társadalmi igény, annak jogerős ítélettel történő feloszlatása bár törvényes, azonban nem szolgálja a társadalmi értékrend védelmét, és annak újjáélesztése ugyancsak nem jelentheti a joggal való visszaélést. Menjünk azonban még mélyebbre az emberi viselkedés jelentésszintjeiben! Bárándy György ügyvédként védhetetlen álláspontot fogalmazott meg, azonban viselkedésének egy másik szintjén értelmet nyerhet az általa tanúsított magatartás. Bárándy György zsidó, s mint ilyen, a szélsőségesség és radikalizmus ellenállhatatlan viszolygást vált ki belőle. (Más kérdés, hogy az ÁVH tetteitől nem viszolyog.) És nem csupán belőle, de a társadalom jelentős számú csoportjából is. Ezt figyelembe véve a Gárda meg- és újjászervezése a társadalmi értékrenddel szembenálló viselkedés.
Tudnék pro és kontra egyre mélyebbre menni az emberi viselkedés jelentésrétegeinek értelmezésében, de már így is hosszan elidőztem itt. Nem állapíthatom meg, hogy a jobbikra és a Gárdára nincs szükség, és azt sem, hogy van, vagy ebben a formában van-e. A társadalom differenciálódása olyan mélységű értelmezést vár el az egyéntől, amelyet a mindennapjaikat élők életvitelükből fakadóan nem végezhetnek el. Ezért a társadalom csoportokra tagozódik, amely csoportok az össztársadalmi értékrendtől eltérő egyedi értékrend szerint szeretnének élni.

LEGO-TÁRSADALOM

Nem állítom, hogy a differenciálódás eleve káros és az emberi társadalom vesztét okozza. Azonban mindenképpen olyan helyzethez vezetett, amelyet nehezen tudunk kezelni. Ahogy az ember is az önmaga által létrehozott jelentések hálójának foglya, úgy az egyre differenciáltabb emberi csoportok is a saját maguk által generált jelentések hálójában vergődnek. Nem sértésnek szánom, de ilyen a lassan megszámlálhatatlan keresztény felekezet, a maguk eltérő értékrendjével. Mert, ugye, a keresztény értékrend eltér a világi értékrendtől és más vallások értékrendjétől is, ugyanakkor egy másik viszonylatban a keresztény felekezetek egymástól is eltérő értékrend szerint szerveződnek. És ez így van a társadalom minden területén. Egyre nehezebben tudunk megfogalmazni közös értékeket, s ha sikerül is, az értéket nem egyforma tartalommal töltjük fel. Egyazon szavak sem jelentik már ugyanazt két különböző értékrendhez kötődő személy számára.
Nem értjük meg egymást, hiába beszélünk egy nyelvet.


Folytatása következik…